Az elmúlt évtizedben a mozifilm forgalmazás soha nem látott visszaesést mutatott. A filmipar kénytelen volt előrukkolnia valamivel, ami visszacsábítja a nézőket a vetítőtermekbe. És ez a 3D mozi!
Térhatású mozival, több mint 70 éve kísérleteznek a vállalkozó szellemű filmesek: William Freese-Greene, brit tudós már 1893-ban rögzített szkeccseket háromdimenzióban. Auguste Lumiere is kísérletezett a 3D technikájával. 1903-ban be is mutatta „A vonat érkezése” háromdimenziós változatát, különösebb visszhang nélkül – ám önmagában figyelemre méltó, hogy már az első (fizető közönség előtt) vetített mozgóképnek létezett 3D változata.
A filmipar ott tart, hogy pl. Steven Spielberg cége, a Dreamworks, 2009-ben az összes projektjét – mintegy tizenötöt – háromdimenziós technikával készítette, sőt 2008-as legjobbjuk, a Madagaszkár 2 már elsősorban a 3D-s vetítésre specializált IMAX-mozikban aratta sikereit. Olyan filmesek álltak a technika mellé (Spielbergen kívül), mint James Cameron, Peter Jackson, Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks vezetője, vagy George Lucas és 3D-s tervei. Azonban a legnagyobb figyelmet a 3D-s mozi iparra az Avatar c. film világ-, és kasszasikere okozta.
A mozi mellett a televíziós médiabirodalmak, és a legnagyobb szórakoztatóelektronikai gyártók is hamar felismerték a 3D-ben rejlő lehetőségeket. A Sony, a Panasonic, az LG és még több nagy gyártó saját megoldást keresett a 3D otthoni megjelenítésére. A Sony célkitűzése szerint a 2013 márciusában záródó pénzügyi évben több mint 11 milliárd dollár értékben forgalmaz 3D-s termékeket, beleértve a tévéket, konzolokat vagy akár Blu-ray lejátszókat - három év múlva pedig a vállalat által értékesített tévék 30-50 százaléka már 3D-képes lehet.
Nincsenek kétségeink, hogy az iparágba fektetett dollár milliárdok rövid időn belül megteremtik a szabványos technológiai alapokat a hagyományos filmek 3D-s készítésére, de addig is a legkritikusabb akadály, hogy nincs elegendő 3D tartalom. Ha nincs 3D-tartalom, eladhatatlanok a 3D-s megjelenítésre alkalmas tévék is!
Mindezek hatására a QUAESTOR Csoport érdeklődése a 3D filmgyártás irányába mozdult, mint a jövő egyik komoly növekedési potenciálja felé. A QUAESTOR többségi részesedéssel rendelkezik a a Corv-Invest vállalat csoportban, amelyet Gát György filmrendező-producerrel közösen hozott létre. A Corv-Invest már 2 éve, az Avatar világsikere előtt, dolgozni kezdett egy nagyszabású, történelmi hátterű, nemzetközi koprodukciós, digit3d animációs film elkészítésén. A filmipari befektetésre alkalmas változat (forgatókönyv, jogok, demo változat, tesztek, figura és háttértervek, technológiai elemzések, previz-prezentáció) 2011-ben tavaszán elkészültek és átadásra kerültek. A szükséges szerződések megkötésre kerültek az amerikai filmipari befektetők bevonására. A film költségvetése több mint 100 M USD, elkészítése további 2,5-3 évet vesz igénybe. A film tervezett forgalma 400-600 M USD.