A QUAESTOR Csoport a legnagyobb támogatója a győri székhelyű ETO JÖVŐJÉÉRT Alapítványnak, amely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a gyermek és ifjúsági sportot, a Győri ETO FC utánpótlás nevelését, valamint a fogyatékosok sportját. Az alapítvány további célja, hogy elősegítse az egészséges életmód és a szabadidősport feltételeinek megteremtését, fejlesztését. Valamint egy tanulmányi ösztöndíjrendszer működtetésével javítsa az ifjú sportolók életkörülményeit, illetve szociális támogatást nyújtson mind Magyarország területéről, mind a határon túli magyar nyelvterületekről származó, rászoruló tehetséges fiatal sportolóknak.
Az ETO JÖVÖJÉÉRT Alapítvány 2006-ban létrehozta a 100 férőhelyes, nemzetközi és országos működési területű labdarúgó kollégiumot, amelyet a tragikus hirtelenséggel 2004-ben elhunyt magyar válogatott labdarúgóra emlékezve Fehér Miklós Labdarúgó Kollégiumnak nevezték el. A kollégium alapfeladata a Győr város területén működő, elsősorban középiskolai oktatásban résztvevő fiatalok kollégiumi, externátusi elhelyezése.
A kollégium működése során egyre többször fogalmazódott meg az az igény, miszerint a kollégiumi ellátáson kívül a tanulók iskolai oktatását és nevelését is ebben a közegben kell megvalósítani. Ezért az Alapítvány Kuratóriuma az Alapító képviselőjével történt egyeztetés után döntött az intézmény feladatbővítéséről, így 2010-ben létrejött a Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium.
Elérhetősége:
www.etopark.hu/labdarugo-akademia/fenntarto
A QUAESTOR Csoport hosszú évek óta támogatója a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Magyar Egyesületének, amely 1990 májusában alapítottak a hannoveri szervezet mintájára és támogatásával. Az egyesület célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1998. január 1-től kiemelten közhasznú szervezet formájában, vallásra, politikára és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül, önkéntes alapon működik.
A Győri ETO FC, mint a QUAESTOR Csoport egyik befektetése 2009-ben hosszú távú együttműködést kötött a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal. A két fél által aláírt szerződés értelmében a Győri ETO FC minden hazai mérkőzésének jegybevételéből 10 százalékot a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánl fel, amelyet a csapat tulajdonosa, a QUAESTOR Csoport minden alkalommal megdupláz. 2010 novembere és 2011. július között ez az összeg elérte az 5 millió forintot, melynek ünnepélyes átadására 2011 júliusában került sor. A Szolgálat az adományozott összeget egészségügyi programjára fordítja.
Az együttműködés értelmében a focicsapat tagjai a 2009/2010-es szezontól kezdve a mezükön viselik a Szolgálat logóját, mellyel szintén szeretnék felhívni a figyelmet az NGYSZ tevékenységére.
Elérhetősége:
www.ngysz.hu/tamogatok
www.ngysz.hu/hirek/eto_nap_adomany.html
www.eto.hu/hir/3650/beszamolo_a_foti_lovasnapokrol_/