Aktuális híreink

2012. február 28.

Sajtóközlemény

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás: Generali-QUAESTOR együttműködés

Budapest, 2012. február 28. – Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és Magyarország első és jelen pillanatban egyedüli foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatója, a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Az együttműködés célja, hogy a biztosító széles körben hozzáférhetővé tegye Magyarországon a vállalati nyugdíjcélú gondoskodás eszközét, a foglalkoztatói nyugdíjprogramokat. A megállapodást Erdős Mihály, a Generali-Providencia Biztosító elnök-vezérigazgatója és Tarsoly Csaba, a QUAESTOR Csoport elnök-vezérigazgatója írta alá a mai napon.

Erdős Mihály-Tarsoly Csaba

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás lehetőséget teremt arra, hogy a munkáltató jelentős mértékű nyugdíjcélú megtakarítást képezzen dolgozói számára. Az európai uniós irányelv alapján működő foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás az állami nyugdíj és az öngondoskodás mellett az egyik legfontosabb kiegészítő nyugdíjcélú pillére annak, hogy a nyugdíjas korba lépők megfelelő anyagi biztonságban tölthessék időskorukat. Ezt támasztja alá az Európai Unió által 2012. február 16-án megjelentetett ún. Fehér Könyve (White Paper) is. A dokumentum szerint a kiegészítő nyugdíjmegoldásoknak, mint például az unióban preferált foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásnak, nagyobb szerepet kell kapniuk a fenntartható nyugdíjrendszer működtetésében, és mindehhez az egyes tagállamoknak meg kell találniuk az egyensúlyt az adó- és költséghatékonyság, valamint a biztonságosság között.

Az együttműködés keretében a Generali kiterjedt vállalati ügyfélkörében, de személyes tanácsadói hálózatán keresztül is kínálja a foglalkoztatói nyugdíjprogramokat. „Ez teljessé teszi a biztosító nyugdíjcélú megoldásainak palettáját, jól kiegészítve az öngondoskodásra épülő biztosítói nyugdíjprogramokat és az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatást.” – hangsúlyozta Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója. Amint az a Generali reprezentatív kutatásából kiderül, hazánkban is egyre többen ismerik fel a demográfiai helyzetből és a járulékfizetők alacsony számából fakadó veszélyeket. A megkérdezettek 62%-a úgy gondolja, hogy várható nyugdíja nem lesz elegendő a kívánt színvonalú életvitelre. „Az aktív kori keresethez képest várható nyugdíjhiány és a gazdasági világválság okozta félelmek hatására egyre többen látják úgy, megtakarítások nélkül nehezen biztosítható a megfelelő életszínvonal a nyugdíjas évekre. Ebben most az egyén mellett a vállalat is szerepet vállalhat.” – tette hozzá Erdős Mihály.

Az állami nyugdíj és az öngondoskodást jelentő nyugdíjcélú megtakarítások – biztosítói nyugdíjprogramok, önkéntes nyugdíjpénztári befizetések - mellett fontos kiegészítő pillért képeznek a vállalati nyugdíjprogramok, melyekkel a munkavállalóikról gondoskodni kívánó vállalatok is szerepet vállalhatnak a biztonságos időskor megteremtésében. A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. jelenleg a hazai piacon egyedüliként kínál foglalkoztatói nyugdíjprogramokat, melyek egyúttal eszközt jelentenek a munkáltatók kezében munkavállalóik elkötelezettségének növelésére. A vállalatok testre szabott nyugdíjprogramokat alakíthatnak ki akár teljes dolgozói körre, vagy akár differenciált módon növelhetik a lojalitást kulcsember-programok és törzsgárda-programok létrehozásával. A vállalat meghatározhatja, hány évig (1-5 év) kell a munkavállalónak a cégnél maradnia ahhoz, hogy jogosulttá váljon a vállalati nyugdíjra.

„Nyugat-Európában már évtizedek óta komoly hagyománya van a vállalati nyugdíjcélú gondoskodásnak, a QUAESTOR Csoport Magyarországon elsőként teremtette meg ennek lehetőségét. Ahogy a Fehér Könyv is kiemeli, az Európai Unió fontosnak tartja, hogy a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás még nagyobb hangsúlyt kapjon az egyes tagországok nyugdíjrendszerében. Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron Magyarország egyik piacvezető biztosítótársaságával együttműködve valósíthatjuk meg küldetésünket az újszerű, vállalati nyugdíj-megtakarítási program elterjesztésében. Külön büszkeség számunkra, hogy ez egy nagy multinacionális csoport és egy tisztán magyar hátterű vállalat együttműködésével valósul meg.” – mondta Tarsoly Csaba, a QUAESTOR Csoport elnök-vezérigazgatója.
 

A QUAESTOR CSOPORT

A QUAESTOR Csoport 22 éve Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő hazai vállalatcsoportja, amely négy fő területen nyújt átfogó szolgáltatásokat: a pénzügyek, az ingatlan és egyéb befektetések, az utazás és a telekommunikáció területén. A QUAESTOR Csoport folyamatosan növekvő országos fiókhálózattal rendelkezik, de a határokon túl a környező országokban, az Európai Unió tagállamaiban és a tengerentúlon is megerősödött üzletileg. Értékét és értékteremtő erejét a 200 ezer főt is meghaladó ügyfélbázisa adja, akiknek a cégcsoport kiemelkedő minőségű szolgáltatást nyújt egész életük során, legyen szó a megtakarításaikról, otthonukról, egészségükről, vagy akár a szabadidejükről.

Generali-Providencia BIZTOSÍTÓ

A Generali-Providencia Biztosító hazánk második legnagyobb biztosítótársasága, amely több mint 1,2 millió ügyfelet szolgál ki. A Generali-Providencia a 14 közép-kelet európai országban működő Generali PPF Holding B. V. tagja. Leányvállalatai révén a Generali PPF Holding 15 milliárd euró értékű vagyont kezel és a régióban több mint 13 millió ügyfelet szolgál ki. A Generali PPF Holding Hollandiában bejegyzett, prágai szervezeti központtal rendelkező vegyesvállalat, melynek tulajdonosa az Assicurazioni Generali (51%) és a PPF Csoport (49%).

2012. január 4.

2012. január elsejétől hatályos a 299/2011-es kormányrendelet a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről.

A munkavállalók munkabére nettó értékének megőrzéséhez szükséges 2012. évi munkabéremelés elvárt mértékét – az ún. bérkompenzációt – az említett 299/2011-es kormányrendelet szabályozza. A bérkompenzáció a kormányrendeletben meghatározott módon kiszámított, legfeljebb átlagos havi 216 805 forintos bruttó munkabérrel rendelkező dolgozókat érinti.

A kormányrendelet szerint a bérkompenzációba a béren kívüli juttatások, és így az FNYSZ juttatás is az alábbi módon és mértékig beszámítható:

A 2012. évi munkabéremelés elvárt mértékének kormányrendeletben meghatározott összege csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. §-a szerinti béren kívüli juttatás munkavállalót érintő 2012. évi növekményével, legfeljebb azonban az elvárt munkabéremelés munkavállalónkénti összegének 25%-ával. A béren kívüli juttatás 2012. évi növekményét a 2012. évre vonatkozó jogosultság egyhavi átlagos nettó összege és a 2011. évi tényleges juttatás egyhavi átlagos nettó összege pozitív különbségének 130,94 százalékaként kell meghatározni.

2012. január 3.

Elfogadásra került a 2012-ben érvényes minimálbér összege, melynek mértéke 93 ezer forint/hó. A foglalkoztatók havonta a mindenkori minimálbér 50%-áig nyújthatnak kedvező adózási – és járulékfizetési terhek mellett FNYSZ hozzájárulást dolgozóiknak, a béren kívüli juttatásokra vonatkozó évi 500 ezer forintos keretösszeg erejéig. Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatók akár havi 41 666 Ft-os összegben is teljesíthetnek FNYSZ hozzájárulást dolgozóiknak a kedvezményes 19.04%-os SZJA, és a 11.9%-os Eho mellett.

2012. január 2.

A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. bővítette választható befektetési portfóliós rendszerét egy negyedik portfólióval. Az új tőkevédett KIEGYENLÍTŐ portfólió bevezetésével mind a tagok, mind a csatlakozó foglalkoztatók választási lehetősége bővült. A tagok, amennyiben munkáltatójuk lehetővé tette számukra a választható befektetési portfólióban történő részvételt, már 4 portfólió közül választhatnak. A foglalkoztatók pedig az egyes nyugdíjkonstrukcióik kialakítása során dönthetnek úgyis, hogy az adott nyugdíjkonstrukcióban résztvevő valamennyi munkavállaló tag tagi számlája az új KIEGYENLÍTŐ portfólió szerint kerüljön befektetésre.

A KIEGYENLÍTŐ portfólió befektetési szempontból egy tőkevédett portfólió, nagyrészt tőkéjében garantált állampapírokba, bankbetétekbe fektet, kisebb részben pedig a hozamot termelő, de kockázatos más elemekbe. Ilyen módon a jelenlegi piaci viszonyokhoz legjobban alkalmazkodó, tőkéjében védett befektetés áll a csatlakozó foglalkoztatók és az FNYSZ tagjai rendelkezésére.

Ugyanakkor több is, mint egy tőkevédett portfólió, mivel a tőkevédelem mellett egy ún. kiegyenlítő mechanizmust is tartalmaz, ami azt jelenti, hogyha a tárgyévben mégiscsak csökkenne a tagi számlán nyilvántartott befektetés tőkéjének nominális értéke, akkor a következő 5 évben az elszenvedett befektetési veszteség mértékével csökkentett működési költség levonást érvényesít az FNYSZ.   

A KIEGYENLÍTŐ portfólió mögött álló tőkevédelmet nyújtó befektetési politika egyaránt vonatkozik valamennyi a portfólióban résztvevő tagra, függetlenül attól, hogy mikor kerültek a portfólióba besorolásra, illetve mikor, és milyen jogcímen került sor tagi számlájukról tőke kivonására. A kiegyenlítő mechanizmusra azonban csak abban az esetben szereznek jogosultságot egy adott naptári év vonatkozásában, ha az adott naptári évben portfólió-besorolásukat nem módosítják (azaz a KIEGYENLÍTŐ portfólióban tartják befektetéseiket), illetve év közbeni szolgáltatási kifizetés teljesítése nem történik tagi számlájukról.

A 2011. december 31-én tagsági jogviszonnyal és portfólió választási jogosultsággal rendelkező FNYSZ tagok 2012. január 15-éig nyilatkozhatnak portfólió-besorolásuk KIEGYENLÍTŐ portfólióra történő módosításáról a weboldalunkról letölthető nyomtatvány kitöltésével. Az FNYSZ a portfólióváltást kizárólag abban az esetben tekinti elfogadottnak, amennyiben a kitöltött és aláírt nyomtatványt az FNYSZ 2012. január 15-éig kézhez kapja. Ebben az esetben a fentiekben részletezett költségengedmény alapja 2012-ben a portfólió-besorolás módosításának dátuma és 2012. december 31-e közti törtidőszak.

 

2011. november 28.

Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás: vonzó megoldás a béren kívüli juttatások világában

Az elkövetkező hetek a legtöbb cégnél az idei év lezárása mellett a jövő év tervezésével is telnek majd. Ez az az időszak, amikor a legtöbb vállalat számba veszi a pénzügyi gazdálkodásának eredményességét, humán erőforrásainak helyzetét, felméri üzleti környezetét és immáron a 2012-es adótörvények ismeretében megtervezi béren kívüli juttatási rendszerét.  A fejlett nyugat-európai és angolszász országokban már évtizedes hagyományokkal rendelkező, hazánkban a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. által egyedüliként kínált foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás motiváló és munkaerő megtartó képességén keresztül hatékony eleme lehet a juttatási rendszereknek.

Az év vége felé közeledve a legtöbb helyen ezekben a napokban zárul le az a jövő évre szóló tervezési folyamat, amelynek fontos része a cégek és vállalatok rövid,- és hosszú távú javadalmazási stratégiájának újragondolása, az esetleges szükséges módosítások elvégzése. A cafeteria rendszerek szükségszerű átalakítása jó alkalom arra, hogy a cégek beemeljék a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatást a béren kívüli juttatási rendszerükbe, amivel egy komplex, hozzáadott értéket képviselő, költséghatékony menedzsment eszközhöz juthatnak, míg a dolgozóikat pedig egy modern, valóban nyugdíj célú megtakarításként funkcionáló, értékes juttatásban részesíthetik.

A foglalkoztatói nyugdíjprogram lehetőséget teremt arra, hogy a munkáltató jelentős mértékű nyugdíjcélú megtakarítást képezzen dolgozói számára, ugyanakkor a juttatásra a munkavállaló csak akkor válik jogosulttá, ha az un. feltételes jogszerzési időtartam leteltéig, azaz a foglalkoztató által meghatározott 1-5 évig a vállalatnál marad. (A kulcsemberek, a vezetők és a törzsgárda tagok motivációja pedig növelhető a befizetés mértékének differenciálásán keresztül.) Mindezt pedig úgy, hogy a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóba teljesített befizetéshez 2012-ben is a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kedvező adókörnyezet társul, azaz azonos munkáltatói költség mellett a dolgozó juttatása 20-30%-kal magasabb, mint bérkifizetés esetén.

2011. november 23.

2012. november 21-én a parlament zárószavazás keretében elfogadta a 2012. évi adójogszabályokat, így véglegessé váltak a béren kívüli juttatásokat érintő szabályozások részletei is.

Az FNYSZ továbbra is preferált béren kívüli juttatási forma:

SZJA tv. 71. §

(3) Béren kívüli juttatásnak minősül a magánszemély javára átutalt munkáltatói/foglalkoztatói havi hozzájárulásból

c) foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe a minimálbér 50 százalékát meg nem haladó rész akkor, ha a magánszemély nyilatkozik, hogy az adott jogcímen bevétele az adott hónapra más juttatótól nem volt, továbbá akkor, ha a juttató a hozzájárulást havonta, vagy – az adott hónapokra vonatkozó összegek közlésével – több hónapra előre, vagy utólagosan legfeljebb három hónapra utalja át egy összegben…

 

A megszavazott adójogszabályok a vállalati cafetéria rendszereket és béren kívüli juttatási programokat jelentősen átalakítja, a foglalkoztatók számára elkerülhetetlen, hogy béren kívüli juttatásaikat újragondolják.

Az FNYSZ juttatás 2012-es adójogszabályi vonatkozásai

  • Az FNYSZ juttatás a havi minimálbér 50%-áig kedvezményes SZJA kulcs (19.04%), és 11.9%-os EHO fizetési kötelezettség mellett nyújtható [az Szja tv. 71.§. (3) c) pontja szerint és az Eho. tv. 3. §-a (4) bekezdésének változása alapján].
  • A kedvezményes közteher-fizetési kötelezettség (19.04% SZJA és 11.9% EHO) mellett adható béren kívüli juttatásokra bevezetésre került az éves 500 ezer forintos keretösszeg, melybe az FNYSZ juttatás is belekerült [ az Szja tv . 70. § (4) bekezdésének változása alapján].
  • Az előző két pontban részletezett összeghatáron túl is teljesíthető FNYSZ hozzájárulás, ekkor a limitek feletti részre nem a 11.9%-os, hanem a 32.13%-os EHO érvényes [változatlan].

A foglalkoztatók számára a törvény lehetőséget ad, hogy 3 hónapra visszamenőlegesen FNYSZ juttatást nyújtsanak dolgozóiknak, így év végi vagy 2012. év eleji szerződéskötéssel még kihasználható a 2011-es Eho fizetési kötelezettség nélküli adókörnyezet!

A változások után is megéri FNYSZ juttatást adni

Továbbra is megéri a foglalkoztatóknak FNYSZ juttatást adni, ugyanis ehhez a juttatási formához továbbra is preferált adókörnyezet tartozik.

Az FNYSZ juttatás 20-30%-kal hatékonyabb juttatási költség felhasználást biztosít azonos vállalati összköltség mellett!

A juttatáshoz tartozó kedvező adókörnyezet mellett továbbra is elsődleges szempont, hogy az FNYSZ a szervezeti és egyéni célok összehangolásával egy modern, valóban nyugdíj célú megtakarításként funkcionáló, értékes juttatás a dolgozóknak, a vállalatnak pedig egy komplex, hozzáadott értéket képviselő költséghatékony menedzsment eszköz.

2011. május 31.

A QUAESTOR Csoport 2011. május 31-én konferenciát szervezett Budapesten a Kempinski Hotelben a Foglalkoztatók szerepe a nyugellátás rendszerében címmel.

Dr. Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója előadásában rámutatott arra, hogy a nyugdíjkilátások szempontjából nemcsak a születéskor várható élettartamnak van szerepe, hanem ennél lényegesen fontosabb szempont, hogy a 65 éves életkort betöltött férfiak még várhatóan 14-15 évet, míg a nők 18-19 évet fognak nyugdíjban eltölteni. E tekintetben Magyarországon a várható élettartammal kapcsolatos kilátások nem rosszak nemzetközi összehasonlításban. A kérdés az, hogyan tudjuk az elfogadható nyugdíjat biztosítani a 14-19 évet még nyugdíjban töltők számára.

Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában többek között kitért arra is, hogy az új magyar nyugdíjrendszert két-pilléres rendszerként kívánja a kormányzat kialakítani. Az első pillér az egyéni számlákon alapuló, átlátható, könnyen érthető és kiszámítható TB-nyugdíjat jelenti, míg a második pillér a tőkefedezeti elven működő kiegészítő nyugdíj-előtakarékossági lehetőségeket foglalja magában.


A többi előadó arról beszélt, hogy a második pillért két alpillér együtteseként képzelhetjük el, a már több mint 10 éve kialakult öngondoskodási alpillérként, illetve a most a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás elindításával újonnan kialakuló vállalati gondoskodás alpilléreként.
 

Zaupper Bence, az AonHewitt nemzetközi tanácsadó cég nyugdíjszakértője bemutatta a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás nemzetközi gyakorlatát, hangsúlyozva, hogy a fejlett nyugat-európai országokban a modern foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásnak már nagy hagyománya van és ott a vállalatok jelentős hozzájárulásokat teljesítenek foglalkoztatói nyugdíjprogramokba dolgozóik számára. Ezekben az országokban a munkavállalók nyugdíjuk jelentős részét már foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatásból kapják.

Zugrovics Loránd, a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalati gondoskodás alpillére éppen most kezd kiépülni Magyarországon azzal, hogy a QUAESTOR Csoport elindította az első hazai foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatót 2011 februárjában. A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás, amely a fejlett nyugat-európai országokban egy jól működő rendszer, azért tud itthon is jól működni, mert amellett, hogy a munkavállalók számára egy modern nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget nyújt, a vállalatok számára is hozzáadott értéket képvisel.

Jakabos Tünde, a HayGroup humánerőforrás tanácsadó cég magyarországi vezetője előadásában kiemelte azt, hogy azok a vállalatok, amelyek hozzájárulnak dolgozóik nyugdíj-előtakarékosságához, versenyelőnyben vannak a munkaerőpiacon is. Rámutatott arra is, hogy a munkavállalók számára nem feltétlenül evidens, hogy az amit a vállalattól nyugdíjjuttatásként kapnak az érték a számukra is, és ennek kommunikálásában a foglalkoztatóknak lényegesen nagyobb szerepet kell vállalniuk, hasonlóan a nyugat-európai gyakorlathoz.

2011. május 19.

A Marsh Kft. mint a hazai biztosítási és nyugdíjpiac meghatározó nemzetközi szereplője, vezető biztosítási alkusz és kockázati tanácsadó vállalat 2011. május 19-én nyugdíjkonferenciát szervezett, melyen a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt-t Zugrovics Loránd vezérigazgató úr képviselte egy kerekasztal-beszélgetés formájában.

 

Zugrovics Loránd hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás egyrészt előnyös a munkavállalók számára, mert a dolgozók a munkáltatójuktól számukra értékes, adó-és járulékmentes nyugdíj-előtakarékossági juttatást kapnak, ugyanakkor a juttatás hozzáadott értéket is képvisel a foglalkoztatók számára is! A foglalkoztatót az FNYSZ juttatás bevezetésében egyrészt munkavállalói jövőbeni nyugdíjának megteremtésében való aktív szerepvállalás motiválja, másrészt ennek fejében a munkáltató - feltételes jogszerzési időtartamot kikötve - lojalitást kap a dolgozóitól, kulcsemberei motivációját pedig növelheti a befizetés mértékének differenciálásán keresztül.

2011. február 08.

A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. a PSZÁF-tól a tevékenységi engedélyét 2011. február 01-jén megkapta, és így működését 2011. február 09-én megkezdi.