
A foglalkoztató csatlakozását követően a nyugdíjprogramba bevont munkavállalók munkaszerződésének (kollektív szerződésének) megfelelő módosításával - a leendő tag erre irányuló külön nyilatkozata (pl. belépési nyilatkozat) nélkül - jön létre a tagsági jogviszony. Erről a foglalkoztató tájékoztatja a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt-t, amely a tagok számára tagi számlát nyit.
A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató a tagsági jogviszony létesítését követően egyszeri 4 ezer forintos belépési díj levonására jogosult, melyet a tagi számlára elsőként beérkező rendszeres foglalkoztatói hozzájárulások, illetve tagi kiegészítések együttes összegéből von le, és amely összeget a nyugdíjszolgáltató működési tartalékában ír jóvá.
A foglalkoztató döntése alapján a munkavállalót besorolja az általa kialakított nyugdíjkonstrukciók valamelyikébe (esetleg többe is), és rögzíti, hogy havonta vagy negyedévente fizet rendszeres hozzájárulást a munkavállalója javára. Továbbá meghatározza a rendszeres foglalkoztatói hozzájárulások összegét is.
A foglalkoztató által vállalt rendszeres hozzájárulás fizetési kötelezettséget a foglalkoztatónak a munkavállaló munkaszerződésében is rögzítenie kell
A foglalkoztató döntése alapján a foglalkoztatói hozzájárulás megfizetését rendszeres tagi kiegészítéshez kötheti, amelyet a a munkavállalónak kell megfizetnie. A foglalkoztató ebben az esetben csak akkor teljesíti a rendszeres foglalkoztatói hozzájárulást a munkavállalója javára, ha egyidejűleg ő is megfizeti a rendszeres tagi kiegészítését.
A nyugdíjkonstrukció főbb paramétereit a csatlakozó foglalkoztató határozza meg a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzata szerint.
Amennyiben a foglalkoztató a nyugdíjkonstrukciót az alapcsomag szerint állította össze, akkor a tagokra az alábbi szabályok vonatkoznak:
A foglalkoztató azonban dönthet úgyis, hogy nem az alapcsomag szerint kívánja a nyugdíjkonstrukciót működtetni, hanem egyedi szabályok alapján, egyedi módon.
Kérjük, érdeklődjön munkáltatójától nyugdíjkonstrukciója feltételrendszeréről!
A nyugdíjkonstrukció összeállításánál a foglalkoztató számára az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre:
A Konzervatív Portfólió esetében olyan rövid távú, elsősorban pénzpiaci portfólió kerül kialakításra, amely alacsony veszteségkockázatot és megfelelő likviditást biztosít.
Az Egyenletes Portfólió esetében olyan középtávú, vegyes befektetési portfóliót alakít ki az FNYSZ, amely mérsékelt kockázatvállalás mellett megfelelő hozamlehetőséget biztosít.
A Dinamikus Portfólió esetében olyan hosszú távú, dinamikus befektetési portfóliót alakít ki az FNYSZ, amely magasabb hozam-kockázati profilú eszközök bevonásával, az FNYSZ által vállalható kockázat mellett, a lehető legmagasabb hozamlehetőséget biztosítja. A befektetési portfólió kialakítása és kezelése során a hosszú távú szemlélet melletti hozammaximalizálásra törekszik az FNYSZ. A Dinamikus portfólióban a származtatott és a repó ügylet kötése a jelen szabályzatban meghatározott korlátokkal megengedett.
A Kiegyenlítő Portfólió befektetési szempontból egy tőkevédett portfólió, amely túlnyomórészt rövidlejáratú állampapírokba, illetve bankbetétekbe, kisebb részben pedig magas hozamtermelő képességgel rendelkező, de ugyanakkor magas kockázatú eszközökbe fektet. A Kiegyenlítő portfólió ugyanakkor több is, mint egy tőkevédett portfólió, mivel a tőkevédelem mellett ún. kiegyenlítő mechanizmust is tartalmaz, aminek eredményeképpen, ha egy adott naptári évben a Kiegyenlítő portfólióban elhelyezett tagi számlájának befektetésén tőkeveszteség keletkezne a tagi számla nyitó egyenlegéhez, illetve a befizetett és tagi számlán jóváírt hozzájárulások összegéhez képest, akkor a soron következő 5 évben az FNYSZ „kiegyenlíti” a keletkezett veszteséget oly módon, hogy a veszteség erejéig nem érvényesíti a munkáltatói hozzájárulásokból és tagi kiegészítésekből a működési költség-levonásokat. A kiegyenlítésre a tagjaink az adott év vonatkozásában akkor szereznek jogosultságot, ha a tárgyév december 31-éig nem történik pénzkivonás a tagi számlájukról.
Tőkevédelem

Kiegyenlítő mechanizmus

(a) Portfólióválasztásnak minősül, ha a tag a portfóliók közötti választásra jogosult és e jogát az arra előírt tartalommal és formában megtett nyilatkozattal a tagsági jogviszony létrejöttét követő harmadik hónap utolsó naptári napjáig gyakorolja. A portfolióválasztás ingyenes.
(b) Portfólióváltásnak minősül a portfolióválasztásnak nem minősülő minden olyan nyilatkozat, amely célja a portfólió-besorolás módosítása. A portfólióváltás költsége a számlakövetelés egy ezreléke, de legfeljebb 4.000,- (négyezer) forint. Két egymást követő portfólióváltás között legalább fél évnek kell eltelnie.
(c) Amennyiben a tag a portfólióváltási nyilatkozaton portfólió-besorolását a Konzervatív, Egyenletes, Dinamikus portfóliók valamelyikére kívánja módosítani, és annak FNYSZ általi kézhezvételét követő 8. munkanapnál későbbi időpontot jelöl meg, akkor a portfólióváltás időpontja a megjelölt nap. Minden más esetben FNYSZ a portfólióváltást a nyilatkozat kézhezvételét követő 8 munkanapon belül hajtja végre. Egy tag által lebonyolított két egymást követő portfólióváltás között legalább fél évnek kell eltelnie.
(d) Az újonnan létrejövő tagsági jogviszonnyal rendelkező tagok a portfólióválasztás során rendelkezhetnek a Kiegyenlítő portfólióba történő besorolásról. Ha a tag a portfólióváltási nyilatkozaton annak FNYSZ általi kézhezvételét követő 8. munkanapnál későbbi időpontot jelöl meg, akkor a portfólióváltás időpontja a megjelölt nap. Minden más esetben FNYSZ a portfólióváltást a nyilatkozat kézhezvételét követő 8 munkanapon belül hajtja végre.
(e) A d.) pontban leírt esettől eltekintve a Kiegyenlítő portfólió választására irányuló portfólióváltási nyilatkozat kizárólag naptári év január elsejei dátummal történhet. A portfólióváltást FNYSZ kizárólag abban az esetben tekinti elfogadottnak, amennyiben az erre irányuló nyilatkozatot FNYSZ legkésőbb, az adott naptári évet megelőző naptári év december 15. napjáig kézhez kapja.
Amennyiben a munkavállaló tag olyan nyugdíjkonstrukcióban vesz részt, amelynél
foglalkoztatója a rendszeres hozzájárulását rendszeres tagi kiegészítéshez köti, a munkavállalónak ugyanolyan rendszerességgel (havonta vagy negyedévente) teljesítenie kell a tagi kiegészítéseket is. A tag foglalkoztatója a munkavállaló erre irányuló nyilatkozata alapján a rendszeres tagi kiegészítés összegét a munkavállaló béréből történő közvetlen levonásával is befizetheti.
Ezen felül a tag bármikor teljesíthet rendszeres vagy eseti befizetést.
Amennyiben a tag munkavállaló munkaviszonya megszűnik, a tagnak nincs a továbbiakban fizetési kötelezettsége, természetesen rendszeres vagy eseti befizetést bármikor teljesíthet.
Azonban, ha a csatlakozás naptári évét követő bármely naptári évben nem érkezik a tagi számlajavára legalább 12 ezer forint (havi 1000 forint) befizetés, a nyugdíjszolgáltató a naptári év zárásakor a tag tagi számláját 500 forint számlafenntartási díjjal csökkenti.
A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató az egy naptári évben beérkező rendszeres foglalkoztatói hozzájárulások és tagi kiegészítések együttes összegéből naptári évenként 2 000 Ft-ig 4%-ot, míg a 2 000 Ft feletti részből 96%-ot a tagi számlán ír jóvá.
A 2 000 Ft-os összegbe a belépési díj 4 000 Ft-os mértéke nem számít bele.
A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. a Kiegyenlítő portfólióba besorolt tagok vonatkozásában költségengedményt biztosíthat a működési költségek terhére (ld. Kiegyenlítő portfólió leírása).
A tagsági jogviszony megszűnik:
A tag foglalkoztatóval kötött munkaviszonyának megszűnése esetén, a szolgáltatás igénylése előtt dönthet arról, hogy felhalmozását, illetve megszerzett jogosultságait a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményben hagyja, vagy - amennyiben az új munkaviszonyában foglalkoztatója másik foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményhez csatlakozott - átlép az új foglalkoztatójának foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményébe.
Amennyiben a tag a munkaviszony megszűnését követő harminc napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, mintha a felhalmozását, illetve megszerzett jogosultságainak a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményben történő hagyásáról rendelkezett volna.
A tagokkal történő speciális elszámolások díjai: