Miért éppen Kuba?

  • az egyedülálló és különleges ország, melyet ahhoz, hogy megismerjük meg kell látogatnunk.
  • Havanna spanyol gyarmatosítás korabeli épületeit, illetve az utakon közlekedő oldsmobile-okat látni kell.
  • több mint 30 búvárkodási pont, számtalan vízi sport, köztük a mélytengeri horgászatot, a kajakozást, és a szörfözést
  • a kubai klubok, ahol a salsa zene tölti be az éjszakai életet, az itallapok között a legjobb kubai koktélokat találjuk, és az emberek kubai szivart szívnak.
  • a Chicago-i maffia vezére Al Capone, és Ernest Hemingway nem tévedhetett mikor Kubát választotta kikapcsolódása célpontjának.
     

Éghajlat:


A turistaforgalom decembertől márciusig tartó időszakban az igazán magas, ez Kuba száraz évszaka. Ekkor, de főleg karácsony, és húsvét körüli időszakban a partokon és hotelekben sok turista tartózkodik, az átlag hőmérséklet 24-27 fok körül mozog, de jellemzően nagy a hőmérsékletingadozás, és még akár hűvössé is válhat az idő. Ezzel szemben a nedves évszak igazán meleg, a hőmérő higanyszála gyakran szökik 30 fok fölé, augusztus a legmelegebb hónap. Az egész karibi-térségre hatással van évente egyszer, júniustól októberig egy úgynevezett hurrikán évszak. A legalkalmasabb időszak az utazáshoz januártól májusig tart.

 

 

 

Kuba időjárás Levegő (C°) Víz (C°)
január 26 25
február 27 26
március 28 24
április 29 26
május 30 27
június 30 27
július 31 28
augusztus 32 28
szeptember 31 28
október 29 27
november 27 27
december 26 26

 

Diplomáciai képviselet:

Magyar Köztársaság Nagykövetsége
Calle G. No. 458.entre 19. y 21. Vedado, Havanna
Tel: +537-833-3365, +537-833-3346
Ügyeleti mobil:+535-280-2110
Fax:+537-833-3286
E-mail: mission.hav@kum.gov.hu
Honlap: www.mfa.gov.hu/emb/havanna

Ország infó

Beutazási szabályok: Szükséges érvényes útlevél, visszaútra szóló repülőjegy és 30 napig érvényes turista kártya, melyet utazási irodánkban is kiválthat (10 000 Ft/fő). Itt fel kell tüntetnünk, hogy hol fogunk Kubában megszállni. A turistakártya érvényessége, a Havannai Idegenrendészeti Hivatalnál további 30 nappal meghosszabbítható. Kilépéskor 25 CUC adót kell fizetni a helyszínen.

Egészségügyi szabályok: A kubai ásványvíz mindenhol kapható, biztonságos, fogyasztható. Csapvíz fogyasztását mellőzzük. Az ország remek egészségügyi rendszerrel bír, a trópusi betegségek nem jellemzőek, így nincs szükség védőoltásokra. Az általunk használt gyógyszereket hozzuk magunkkal, javasolt fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, egyéb biotikumokat magunkkal hozni.

Hivatalos pénznem: Kubai peso (1CUP= 100 centavos)

Fontos: Egészen különleges, avitt-patinás hangulatú ország, ahol tulajdonképpen 50-60 éve megállt az idő. Dőljenek hátra egy mojitóval a kezükben és élvezzék ezt a békés felszínű világot.

Időeltolódás: - 6 óra

Hivatalos nyelv: spanyol

Közbiztonság: A Latin – Amerikai országokhoz viszonyítva Kuba biztonságos, azonban értékeinket, dokumentumainkat, pénzünket hagyjuk a szálloda széfjében. A szegénység miatt egyre több a lopás, zsebtolvajlás.

Kedvcsináló


Kuba, az Antillák gyöngyszeme, őszintén barátságos emberekkel, lélegzetelállító tengerpartokkal, különleges történelemmel, és igen gazdag kultúrával büszkélkedhető ország. A fővárosmeglátogatása kötelező program minden, a szigetre látogató turista számára. Óvárosát - a fallal övezett, legszebb állapotban megmaradt spanyol gyarmati várost - 1982-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Pompázó színek, karibi ritmusok, szivarok, koktélok és az 50-es évek amerikai autói jól megférnek itt egymás mellett. A Havannától 130 km-re fekvő varaderói partszakaszt a világ 10 legszebb tengerpartja között tartják számon. 20 km hosszan nyúlik el a vakítóan fehér homokos part, melyet égszínkék tenger szegélyez. Hamisítatlan karibi hangulat, kellemes klíma, gazdag szórakozási és változatos sportlehetőségek csábítják ide egész évben a látogatót. Ne tétovázzon, ismerje meg Ön is e földi paradicsomot!
 

Kihagyhatatlan!

 

Térjünk be a havannai El Floriditába, Hemingway egykori kedvenc bárjába egy üdítő Mojitora, vagy egy Cuba Libre-re.
A leghíresebb klasszikus kubai koktél a Cuba Libre (rum, kola, tört jég), amelyet az 1902-es kubai függetlenség koccintására fedeztek fel, és a daiquirí (rum, citromlé, cukor, marachuino és tört jég). A daiquirít Oriente-ben készítettek legelőször a századfordulón és az 1920-as években továbbfejlesztették az elektromos turmixgép megjelenésével a havannai El Floridita bárban, ahol állítólag a híres amerikai író Ernest Hemingway fogyasztotta szép számmal fogyasztotta ezt a koktélt. A daiquirít eperrel, naranccsal, ananásszal, banánnal, de akár barackkal is ízesíthetjük. Hemingway kedvence a mojito volt, amit a mai napig sokan kedvelnek, főleg a tengerpartokon hűsítő hatása miatt.

Vegyenek részt a Tropicana show táncelőadáson egy karibi pálmakertben, melyben több mint 200 válogatott táncos és szépség szerepel. Az 1931 óta megrendezésre kerülő kabaré, amelyet a csillagok alatti paradicsomként is emlegetnek, garantáltan felejthetetlen hangulatot kelt.

A kubai szivarról már mindenki hallott, de keveseknek adatik meg, hogy a kubai dohány nyomában a dohányültetvényekre látogasson. Ha már Kubában járunk, mindenféleképpen látogassunk el egy ültetvényre. A Pinar del Rio-ból származik Kuba dohányának 80%-a, itt nyitott meg az első dohány gyár is 1760-ban, és mind a mai napig a régió legfontosabb üzletága a dohánygyártás maradt.

Kuba fakultatív programok

Havanna fakultatív programok

HAVANNA VÁROSNÉZÉS

Havanna régi- és modern városrészét bejáró városnézés. A főbb nevezetességek: Forradalom tér, Villanegyed, Malecon, és a világörökség részévé nyilvánított Havanna óvárosi részének „Habana Vieja” – megtekintése: Katedrális tér, Capitolio, Plaza de Armas, Plaza San Francisco de Assis, Plaza Vieja. Megismerkedés a rum készítésével a Havana Club Rum Múzeumban, kóstolóval. A programból nem maradhatnak ki Hemingway kedvenc törzshelyei sem. Ebéd egy helyi, tipikus kubai étteremben.

HEMINGWAY TÚRA & SZIVARGYÁR LÁTOGATÁS

A program Hemingway és a szivar útját járja végig Havannában és környékén. Reggel látogatás a szivargyárban, ahol megismerkedünk a szivar készítésével. A szivarsodrók között haladva kísérjük végig a folyamatot. Majd Hemingway nyomába szegődünk, megtekintjük házát, a Finca de la Vigia-t, kikötőjét Cojimar halászfaluban, majd kedvenc törzshelyeit: Ambos Mundos hotel, La Bodeguita del Medio, La Floridita ahonnan a világhírű „Mojito” és „Daiquiri” koktélok indultak hódító útjukra. Ebéd egy helyi tipikus kubai étteremben.

TROPICANA SHOW

Látogatás a Tropicana Cabaret-be, a világ egyik leghíresebb mulatójába. A látványos show és revüműsor megtekintése. A kétórás program során, három színpadon, élő nagyzenekar előadásában, több mint 150 táncos és énekes produkcióját tekinthetjük meg, lenyűgöző helyszínen és díszletek között. A program preferált asztalt és bőséges italfogyasztást tartalmaz: 1/4 üveg „Anejo” rum, pohár pezsgő, snack és egy üdítő személyenként. Varadero-ból a Matanzas-i Tropicana megtekintése a hotelből indulással.

KIRÁNDULÁS VINALES VÖLGYBE

Egész napos kirándulás az ország Nyugati részébe, Pinar del Rio tartományba, a Havannától 170 km-re lévő festői szépségű Vinales völgybe, amelyet az UNESCO 1999-ben a világörökség részévé nyilvánított. Megálló a vinales-i kilátónál, ahonnan megtekinthetőek az egyedülálló „Mogote-k” vagy „Boglyahegyek”. Látogatás egy dohányültetvényre, ismerkedés a dohánytermesztés folyamatával is. Majd csónakázás az Indiánbarlangban, Kuba legrégebbi barlangrendszerében. Ebéd egy helyi, tipikus kubai étteremben.

SALSA CUBANA TÁNCÓRÁK

Salsa, Rumba, Cha-Cha-Cha, Danzon, Merengue. Csak néhány a legismertebb kubai táncok közül, amelyeket hogyan lehetne a legjobban elsajátítani, ha nem Kubában, egy kubai táncostól. Havannában lehetőség van magánórákra, professzionális táncoktatóktól. A táncórákat a híres Habana Café koreográfusa vezeti. Az órák száma és időpontja igény szerint. Nappal táncórák, este pedig akár a tánctanárral és táncpartnerekkel gyakorlás Havanna legjobb Salsa-klubjaiban, szórakozóhelyein. Az oktatók angolul beszélnek.

KUBA HÁROM GYÖNGYSZEME

A kirándulás során bejárjuk az ország középső és déli részét, egészen a Karib tengerig. Megismerhetjük az ország kultúráját és történelmét. Első állomásunk Santa Clara, a Che Guevara mauzóleum megtekintése. Majd a Karib tengeri oldalon Trinidad, városnézés, az egykori gazdag cukorbárók palotái között sétálva, itt büfé ebéd egy helyi kubai étteremben. Továbbindulás Cienfuegos-ba. Városnézés, séta a Boulevard-on, a város főterének, katedrálisának és a Thomas Terry színháznak a megtekintése. Visszatérés Varadero-ba.

BÚVÁRKODÁS

Varadero partjainál merülés, amely nem csak a víz alatti világ miatt látványos, hanem lehetőség van roncsmerülésre is. Itt található egy régi kereskedelmi hajó, ami a XIX. században süllyedt el, valamint egy valódi orosz harci naszád, amelyet 2001-ben süllyesztettek el a búvároknak. Mindkét roncs merülése páratlan élmény kezdőknek és profi búvároknak egyaránt. A merülések hajóról történnek, felszerelés biztosított. Napi két merülés van az egész napos csomagban, amely ebédet is tartalmaz.

Varadero fakultatív programok

KATAMARÁN KIRÁNDULÁS

Egész napos kirándulás, változatos programokkal. Hajókázás a biztonságos katamaránon, közben megálló a tenger közepén található delfináriumban, fürdés a delfinekkel. Majd tovább indulás, megálló egy közeli korallzátonynál, ahol snorkeling és fürdés a tengerben. Végül kikötés Cayo Blanco szigetén, ahol 2-3 óra szabadidő fürdésre, napozásra. A hajó a kora délutáni órákban indul vissza, a visszautat vitorlával tesszük meg. A program Cayo Blanco szigetén büfé ebédet, és korlátlan italfogyasztást tartalmaz.

JEEP SAFARI

Kalandos kirándulás és sokszínű program terepjáróval. Autózás a Varadero körüli ültetvényeken, átkelés folyón, vízmosáson, majd Jet-ski és hajózás a Yumuri folyón, snorkeling a tengerben és fürdés egy barlangi tóban. Ebéd egy igazi kubai ranch-on, ahol pihenési, lovaglási lehetőség, majd a visszaúton megálló Matanzas városban. Egész napos program. Egy jeep-be 4 fő ül, akiből egy a sofőr. Aki vezetni szeretne, annak jogosítvány és min. 21 évet betöltött életkor szükséges.

DELFINEKKEL FÜRDÉS

Fürdés delfinekkel Varadero természetes lagúnájában kialakított Delfináriumban. A foglalkozás kis csoportokban történik. A kb. 20 perces fürdőzés során a delfinek játszanak, labdáznak, felugranak, puszit adnak, húzzák-tolják a vízben a résztvevőket. Felejthetetlen élmény felnőttnek és gyereknek egyaránt. A fürdést az elmaradhatatlan Delfin Show megtekintése követi. Extra ajánlat: A fürdés során lehetőség van fényképek készíttetésére, ennek költségét a program ára nem tartalmazza, az a helyszínen fizetendő.

MOTORCSÓNAK TÚRA

Felejthetetlen 2 órás kaland saját motorcsónakkal, mely során megismerhető a helyi élővilág. A hotelben transzferbusz jön és viszi a hotel vendégeit a Varadero-i kikötőbe. A csoport konvojban kihajózik a varaderoi csendes vizekre. A motorcsónakot ill. Aqua Ray-t az utasok vezetik. Megálló egy mini állatkertben, ahol krokodil, iguana, remeterák, kígyó és flamingók várnak. A kirándulást képzett helyi vezető viszi. Lehetőség van zárható szekrény használatára, mentőmellényt illetve vízhatlan kameratokot biztosítanak.

KIRÁNDULÁS CAYO LARGO-RA

Egész napos kirándulás, repülővel a Karib-tenger egyik eldugott szigetére, Cayo Largo-ra. Érintetlen tengerpart, azúrkék tenger, és a púderhomok miatt a földi paradicsomhoz hasonlítják a szigetet. A program tartalmaz egy katamarán kirándulást, látogatást az Iguana-k szigetén, delfinekkel fürdés, majd kikötés a Karib tenger egyik legszebb tengerpartján, ahol 3-4 óra szabadidő fürdőzésre, napozásra. A csomag svédasztalos büféebédet és korlátlan italfogyasztást tartalmaz. Utazás repülővel történik, útlevél szükséges!

RAMBO TÚRA

Utazás helikopterrel az Escambray hegységbe, ahol gyalogos természetjárás, dzsungeltúra, vízeséssel, folyón átúszással, majd leereszkedés a hegyekből ZIL teherautók platóján. Látogatás egy kubai farmon, itt ebéd, majd városnézés Trinidadban, a világörökség részévé nyilvánított koloniális kisvárosban. A kirándulást képzett vezetők viszik. Az igazi kihívásokat és kalandokat keresőknek ajánljuk. Egész napos program, ebéddel. Indulás a varaderoi repülőtérről helikopterrel. Útlevél szükséges!

MÉLYTENGERI HORGÁSZAT

Horgásszon azokon a vizeken, ahol Hemingway is tette. Fogjon igazi tengeri halakat: Kardhal, Tonhal, Wahoo, Barracuda, Dorado. A Yachton 4 horgász részére illetve további 4 kísérő részére van kényelmes férőhely. A horgászás élményét a hajón az „open bar” a korlátlan italfogyasztás teszi izgalmasabbá. Indulás reggel a hotelből, autóbusz érkezik az utasokért, majd transzfer a varaderoi kikötőbe. Yacht elfoglalása, majd kihajózás a Varadero körüli csendes vizekre. Visszatérés a hotelbe a kora délutáni órákban.

GUAMA INDIÁNFALU & KROKODILFARM

Indulás reggel autóbusszal a Varadero-tól 170 km-re, a Zapata félsziget természetvédelmi területen található Guama-ba, az egyetlen rekonstruált indiánfaluba. Az indiánfalu egy lagúna közepén található, ahová motorcsónakkal jutunk el. Megtekintjük a Guama-ban található krokodilfarmot, ahol természetes közegben több száz krokodil él a legkisebbektől az óriás hüllőkig. Ebéd egy helyi, kubai étteremben. Ebéd után indulás tovább a Disznóöbölhöz, ahol fürdés a Karib-tengerben. Visszatérés Varadero-ba a kora esti órákban.

BUENA VISTA SOCIAL CLUB KONCERT

A világhírű kubai együttes máig élő tagjainak, illetve a „nagy öregekkel” valaha együtt játszott kitűnő művészekből álló Buena Vista Social Club koncertje Varadero-n. A kétórás koncert este 22.00 órakor kezdődik, ahol megállás nélkül játssza világhírű slágereit a zenekar. A főleg „Son” stílusú repertoárban olyan világslágereket hallgathatunk, mint a „Chan-Chan” vagy a „La Bayamesa”. A zenekar legendás nagy öregjei közül sajnos már nincsenek közöttünk: Ibrahim Ferrer, Rubén Gonzalez, Compay Segundo, de tovább élnek slágereikben.

GOLF CLUB

Varadero Golf pályája a félsziget közepén található. A Club House a korabeli milliárdos, Irenee Dupont de Nemours villájában található, amelynek köszönhetően a korabeli hangulatban pihenhetünk játék után, megcsodálva a szinte eredeti állapotában megmaradt Louisianai luxus enteriőrt. A Varadero Golf Club jelenleg az egyetlen 18 lyukas golfpálya Kubában. A gyönyörű terepen a golfozás élményét tovább fokozza, hogy a pálya mindkét oldalán látható a tenger.

Cayo Largo fakultatív programok 

NAPLEMENTE HAJÓKÁZÁS

A program a kora esti órákban indul. Felvétel a hotelben, majd transzfer a kikötőbe. Itt felszállás a hajóra, majd kihajózás a sziget körüli csendes vizekre. A legszebb panorámát nyújtó helyen lehorgonyzás, a naplemente megcsodálása. A programot lehet kérni vacsorával vagy vacsora nélkül is. Pároknak ajánljuk, akik szeretnének egy életre szóló romantikus élményt a Karib-tengeren. Feledhetetlen emlék a csodaszép öböl és a karibi naplemente. A hajón open-bar, korlátlan italfogyasztás mellett élvezhető a naplemente.

KATAMARÁN KIRÁNDULÁS & IGUANA SZIGET

Egész napos kirándulás, változatos programokkal. Hajókázás a biztonságos katamaránon, a sziget körüli csendes vizeken. Majd megálló egy közeli korallzátonynál, ahol snorkeling és fürdés a tengerben. Kikötés az Iguana-k szigetén, ahol a nagytestű hüllőket akár kézből is etethetjük. Majd kikötés egy lakatlan, fehér-homokos szigeten, ahol 2-3 óra szabadidő fürdésre, napozásra. A program a szigeten tenger gyülmölcsei ebédet, a teljes program során pedig korlátlan italfogyasztást tartalmaz.

ISLA DE LA JUVENTUD SZIGETE KIRÁNDULÁS

Kirándulás Isla de la Juventud szigetére, a „Kincses Sziget-ként” is emlegetett gyönyörű, Karib-tengeri szigetre. Nevét a Karib tengeri kalózok után kapta, akik ide rejtették el kincseiket. Megismerhetjük a sziget kalandos történetét, és az „Igazi Kuba-t”. A sziget fővárosában, Nueva Gerona-ban városnézés, Jungla de Jones botanikus kert, krokodilfarm és a Modelo börtön – ahol Fidel Castro is raboskodott – megtekintése. Ebéd egy helyi étteremben. Repülős kirándulás, repülési idő kb. 20 perc, útlevél szükséges.

KIRÁNDULÁS TRINIDADBA

Kora reggel transzfer a repülőtérre, majd 25 perces repülőút után megérkezés Trinidad-ba, a szinte eredeti állapotában fennmaradt koloniális kisvárosba, mely 1988 óta az UNESCO világörökség része. A XVIII – XIX. század cukorbáróinak és a rabszolgakereskedők palotái között sétálva, az ember úgy érzi, hogy egy időutazáson vesz részt. A város főbb nevezetességeinek megtekintése a városnézés során, majd ebéd egy helyi étteremben. Este visszatérés repülővel Cayo Largo-ra a hotelbe.

MÉLYTENGERI HORGÁSZAT

Horgásszon azokon a vizeken, ahol Hemingway is tette. Fogjon igazi tengeri halakat: Kardhal, Tonhal, Wahoo, Barracuda, Dorado. A Yachton 4 horgász részére illetve további 4 kísérő részére van kényelmes férőhely. A horgászás élményét a hajón az „open bar” a korlátlan italfogyasztás teszi izgalmasabbá. Indulás reggel a hotelből, autóbusz érkezik az utasokért, majd transzfer a kikötőbe. Yacht elfoglalása, majd kihajózás a sziget körüli csendes vizekre.4/6/8 órás csomag. A 8 órás csomag ebédet is tartalmaz.

BÚVÁRKODÁS

Fedezze fel a víz alatti világot a Föld második legnagyobb korallzátonyán. Cayo Largo szinte érintetlen vízei gazdag élővilággal, csodálatos korall-képződményekkel, halfajták tucatjaival páratlan élmény nyújtanak kezdőknek és profi búvároknak egyaránt. Cayo Largo-t a világ legkiválóbb merülő helyei között tartják számon a világon, egy igazi búvárparadicsom. A merülések hajóról történnek, felszerelés biztosított. Napi két merülést tartalmaz az egész napos csomag.
 

Trinidad fakultatív programok

TRINIDAD VÁROSNÉZÉS

Indulás a hotelből légkondicionált autóbusszal. A város „Világörökség részévé” nyilvánított történelmi központjának megtekintése. Látogatás és kóstoló a híres „Canchanchara” bárban, a város leghíresebb kézműves családjának, a Santander család korongos műhelyének megtekintése. Utána utazás a „Cukormalmok Völgyébe”, a korabeli „Manaca Iznaga” cukormalom és a korabeli őrtorony megtekintése. Ebéd az udvarház éttermében, a visszaúton pedig megálló a kilátónál, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a völgyre.

CUKORMALMOK VÖLGYE GŐZMOZDONNYAL

Reggel indulás a vasútállomásról utazás a Cukormalmok völgyébe a XX. század elejéről származó gőzmozdonnyal. Vonatozás a csodálatos látványt nyújtó völgyben, a cukornád ültetvények között. Megálló az Iznaga család birtokán, amely egykor Trinidad környékének leggazdagabb uradalma volt. Itt lehetőség a „guarapo-lé”, a cukornád frissen sajtolt levének megkóstolására, valamint felmenni a rabszolgatoronyba. Továbbindulás a Guanichango Hacienda-ra, ahol ebéd, majd szabad idő. Ebéd után visszatérés a hotelbe.

JEEP SAFARI CODINA

Reggel indulás Topes de Collantes-be Jeep-el, vagy orosz teherautóval. Megálló a kilátónál, ahonnan nagyszerű panoráma nyílik a városra és a Karib-tengerre. Jeep túra az őserdőn keresztül. Gyalogos túra Canburi ösvényen az esőerdőbe, kávéültetvényhez. Dzsungeltúra a 3 km hosszú, nehéz terepen. A programot képzett vezető viszi, aki a kubai flóra és fauna képzett szakértője. Szabadidő fürdésre a vízesésnél, majd pihenő és ebéd egy helyi farmon. Ebéd után visszatérés Trinidadba. Jogosítvány szükséges!

LOVAS TÚRA

Indulás lovas kocsival Trinidadból az Andino farmra. Lovaglás a Guaurabo folyó mentén a Cukormalmok Völgye bejáratához az El Cubano Nemzeti Parkig, mely a Guamuhaya hegység lábainál fekszik. Kubai flora és fauna megismerése, szakértő helyi vezető segítségével. Szabadidő a Javira vízesésnél, majd visszatérés lovas kocsival Trinidadba. Ajánljuk mindazoknak, akik szeretik a természetet és szeretnék megismernék a kubai vidéki életet.

KATAMARÁN KIRÁNDULÁS

Egész napos kirándulás, változatos programokkal. Hajókázás a biztonságos katamaránon, a Trinidad közeli vizeken. Majd megálló egy közeli korallzátonynál, ahol snorkeling és fürdés a tengerben. Végül kikötés egy lakatlan, fehér-homokos szigeten, ahol 2-3 óra szabadidő fürdésre, napozásra. A hajó a kora délutáni órákban indul vissza, a visszautat vitorlával teszi meg. A program a szigeten tengergyümölcsei ebédet, a teljes program során pedig korlátlan italfogyasztást tartalmaz.

NAPLEMENTE HAJÓKÁZÁS

A program a kora esti órákban indul. Felvétel a hotelben, majd transzfer a trinidadi kikötőbe. Itt felszállás a hajóra, majd kihajózás a Trinidad környéki csendes vizekre. Hajókázás a Casilda öbölben, gyönyörű környezetben. A legszebb panorámát nyújtó helyen lehorgonyzás, a naplemente megcsodálása. A programot lehet kérni vacsorával vagy vacsora nélkül is. Pároknak ajánljuk, akik szeretnének egy életre szóló romantikus élményt a Karib-tengeren. Feledhetetlen emlék a csodaszép öböl és a karibi naplemente.

SANTA CLARA VÁROSNÉZÉS

Indulás reggel a hotelből, légkondicionált autóbusszal Kuba forradalmi fővárosába. A város minden részletét áthatja a forradalom emléke, „hősi város” néven is emlegetik. Megérkezve gyalogos városnézés: Leoncio Vidal park, Szépművészeti Múzeum, Boulevard. Majd a Che Guevara által elfoglalt Páncélvonat Emlékművének megtekintése, melyen szállították az utánpótlást a forradalmi hadsereg részére. Ezt követően a Che Guevara Mauzóleum és Múzeum meglátogatása, majd ebéd egy helyi étteremben. Délután visszatérés Trinidadba.

KÉT VÁROS KIRÁNDULÁS CIENFUEGOS – SANTA CLARA

Reggel indulás a hotelből légkondicionált autóbusszal Cienfuegos-ba, a kubai arisztokrácia egykori központjába. A város legfőbb látnivalóinak megtekintése: Botanikus Kert, Mart Park, Thomas Terry Színház, Boulevard. Ebéd a Yacht Club-ban, majd látogatás Punta Gorda városrészbe, ahol a híres Palacio de Valle palota is található. Továbbindulás Santa Clara-ba a forradalmi városba. Gyalogos városnézés: Leoncio Vidal park, Szépművészeti Múzeum, Boulevard. A Páncélvonat Emlékműve, majd Che Guevarra Mauzóleum.

CIENFUEGOS & DELFINÁRIUM

Reggel indulás a hotelből légkondicionált autóbusszal Cienfuegos-ba. Az első megálló a cienfuegosi delfináruim, ahol Delfin Show megtekintése, majd lehetőség fürdésre a delfinekkel. Feledhetetlen élmény a delfinekkel való találkozás. Ezt követően a város legfőbb látnivalóinak megtekintése: Mart Park, Thomas Terry Színház, Boulevard. Majd ebéd az elegáns Yacht Club-ban. Ebéd után látogatás Punta Gorda városrészben, ahol a híres Palacio de Valle palota is található. Délután visszatérés Trinidadba.

TERMÉSZET & TÖRTÉNELEM

Indulás a hotelből, transzfer az Escambray hegységhez. Itt Orosz ZIL platón utazás az „El Cubano” nemzeti parkba, amely a természetkedvelők paradicsoma. Gyalogos dzsungeltúra, a kubai Flóra és Fauna megismerése. Átkelés függőhidakon, folyókon, vízeséseken melyben meg is mártózhatunk. Ebéd a „Pez Gato” étteremben, majd visszatérés Trinidadba, ahol városnézés: Canchanchara bár, Romantikus Múzeum, majd szabad idő a kézműves piacon. Délután visszatérés a hotelbe.


 

Ajánljuk figyelmébe
  • Görögország, Kréta
    félpanzió, repülő
    2012-06-16 - 7éj
    99.900 Ft/fő-től
  • Görögország, Kréta
    félpanzió, repülő
    2012-06-13 -7 éj
    107.900 Ft/fő-től
  • Görögország, Rodosz
    all inclusive, repülő
    2012-06-14 -7 éj
    122.900 Ft/fő-től
  • Görögország, Kréta
    félpanzió, repülő
    2012-06-13 -7 éj
    105.900 Ft/fő-től
  • Görögország, Korfu
    reggeli, repülő
    2012-06-13 -7 éj
    114.900 Ft/fő-től
  • Törökország, Kusadasi
    félpanzió, repülő,
    2012-06-18- 7éj
    103.900 Ft/fő-től
  • Törökország, Kemer
    all inclusive, repülő
    2012-05-26 - 7 éj
    76.900 Ft/fő-től
  • Törökország, Alanya
    all inclusive, repülő
    2012-05-26 - 7 éj
    85.900 Ft/fő-től
  • Törökország, Belek
    all inclusive, repülő
    2012-05-26 - 7 éj
    237.900 Ft/fő-től
  • Tunézia, Hammamet
    all inclusive, repülő
    2012-06-08 - 7 éj
    89.240 Ft/fő-től
  • Tunézia, Yasmine Hammamet
    all inclusive, repülő
    2012-06-01 - 7 éj
    119.629 Ft/fő-től